A marketing stratégia fogalma és elkészítése

A marketing stratégia fogalma segít az üzleti célok elérésében, ezért bemutatjuk a stratégia elkészítésének menetét és mintáját.
Marketing stratégia

A marketing stratégia fogalma és elkészítése

Ahhoz, hogy sikeres vállalkozásod legyen, szükséged lesz egy olyan piaci résnek a kiaknázására, amelyen keresztül minél több potenciális fogyasztói igényeit tudod kielégíteni, ezáltal pedig megnövekedett bevételre tehetsz szert. Ebben tud neked segíteni egy jól átgondolt marketing stratégia. Cikkünkben bemutatjuk, hogy mi a marketing stratégia fogalma, felépítése és egy marketing stratégia minta is a rendelkezésedre áll majd.

1. A marketing stratégia fogalma

A marketing stratégia jelentése nem más, mint egy vállalkozás átfogó terve arra vonatkozóan, hogy miként fogja elérni a célközönségét és vásárlókká alakítani őket.

Itt fogalmazod meg, hogy mik az adott időszakra vonatkozó céljaid, és hogyan fogod azokat elérni. Olyan alkotóelemekből épül fel egy marketing stratégia, mint a cég értékajánlata, legfontosabb márkaüzenete, a buyer persona demográfiai adatai, versenytársak elemzése, valamint a 4P marketing elemei, tehát maga a marketing mix:

  • Product = Termékek és szolgáltatások;
  • Price = Árpolitika;
  • Place = Értékesítési helyek;
  • Promotion = Reklámstratégia.

A marketing stratégia legfontosabb célja, hogy fenntartható versenyelőnyöket kommunikáljon a fogyasztók felé, amelyekkel jobbak tudunk lenni a versenytársainknál.

4P modell

A vállalkozás értékajánlata központi jelentőséggel bír: arról tájékoztatja a fogyasztókat, hogy hogyan működik a cég, mi a fő célja (SMART célok), és miért éri meg az adott vállalatot választani a többi opcióval szemben.

2. Marketing stratégia vs. Marketing terv

A marketing stratégia egy vagy több marketing terv formájában kerül pontos megfogalmazásra, amely a vállalkozás összes marketing tevékenységét tartalmazza, határidőkkel együtt.

Ideális esetben egy marketing stratégia felépítése hosszabb időre szól, mint egy egyéni marketing terv, mivel olyan hosszú távú elemek köré épül, mint pl. a vállalkozás értékajánlata, marketing célok, célközönség és versenytársak elemzése.

Google hirdetések

Tehát egy marketing stratégia sokkal átfogóbb képet mutat, mint egy marketing terv, amely különböző kampányok részleteit tartalmazza (marketing akcióterv, KPI mutatók, csatornák, ütemezés, határidők, stb.).

Például, ha a cég jelenlegi stratégiája az, hogy nagyobb népszerűségre tegyen szert a célközönség körében, akkor az ehhez kapcsolódó megvalósítási terv gyakorlati lépéseket fogalmazna meg olyan marketing csatornákkal kapcsolatosan, amelyeken keresztül el lehet érni célzott üzenetekkel a fogyasztókat (pl. LinkedIn, közösségi média kampány, banner hirdetések).

3. Marketing stratégia felépítése

1) Célok megfogalmazása – az eladások növelése minden vállalkozás közös célja, viszont szükséged lesz több rövid távú célra is emellett (piaci részesedés növelése, új ügyfelek szerzése, lead-generálás). Ezekkel a kisebb célokkal tudod majd mérni a marketing terved megvalósulását.

2) Ügyfelek megismerése – minden termék vagy szolgáltatás egy ideális fogyasztó számára készül, akit buyer persona néven emlegetünk. Olyan információs csatornákat kell használni, amelyeken keresztül a legnagyobb valószínűséggel tudod megszólítani a célközönséged tagjait.

3) Marketing üzenet megfogalmazása – miután tudod, hogy mit és kiket akarsz elérni, ideje megfogalmazni az üzeneted. Mutasd meg a potenciális ügyfeleidnek, hogy milyen előnyei lesznek a termékeidnek vagy szolgáltatásaidnak a számukra, és miért pont a Te céged a legjobb választás (KPI mutatók).

4) Büdzsé meghatározása – attól függően, hogy milyen online marketing eszközöket szeretnél használni, különböző költségekkel kell majd számolnod (Google Ads hirdetések, PR cikkek, Facebook hirdetések, bannerek, organikus forgalom növelése SEO segítségével).

5) Marketing csatornák kiválasztása – ha meghatároztad, hogy mennyi pénzt szeretnél áldozni a fogyasztók elérésére, akkor ideje a megfelelő csatornákat kiválogatni. Ez megvalósulhat akár egy blog készítése, tartalommarketing, fizetett hirdetések, és még számos egyéb eszköz által.

6) Eredmények mérése – a marketing stratégia csak akkor lesz tökélyre fejlesztve, ha folyamatosan ellenőrzöd, hogy tényleg el tudod így érni a célközönséged vagy sem.

4. Mi a marketing stratégia készítés előnye?

Egy jól elkészített marketing stratégia minta egyenes útvonal lehet a céged üzleti céljainak eléréséhez. Segítségével könnyebben el tudod kerülni a kudarcokat, hiszen pontosan tisztában leszel a vállalkozásod eredményeivel, működésével és céljaival.

Csak úgy fogod megkapni az elvárt eredményeket, ha kellően motivált vagy és valóban el tudod érni a kitűzött céljaidat. Ha egy adott bevételi szintet akarsz elérni, akkor indulj ki a költségekből elsősorban. Ezáltal pontosabb adataid lesznek a befektetés megtérülését illetően.

7P modell - marketing stratégia elemei

A marketing stratégia készítés viszont nemcsak a pontosabb tervezést segíti elő, hanem a célcsoportod meghatározását is megkönnyíti. Olyan kérdésekre keresed a válaszokat, mint:

  • Ki az ideális célközönséged, akiknek segíthetsz a problémáik megoldásában?
  • Milyen szükségletei és nehézségei vannak a célcsoportodnak, amire építhetsz?
  • Mely marketing csatornákon keresztül tudod elérni a fogyasztókat leghatékonyabban?

Emellett a marketing stratégia abban is támogat minket, hogy a vállalkozásunk működtetését rendszerben tudjuk szemlélni. Egyszóval segít a sales funnel megtervezésében, amelyen keresztül ügyfelekké alakíthatod az egyszerű látogatókat.

5. Marketing stratégia minta

Valahogy így kell kinéznie egy részletesen megfogalmazott marketing stratégiának.

5.1. Marketing cél és költségvetés meghatározása

Ahogy korábban említettem, elsőként egy releváns marketing célt kell kitűzni. Hogyan néz ki ez a gyakorlatban? Például így: Elsődleges célom a(z)…

  • lead-generálás;
  • brandépítés;
  • ügyfelek elégedettségének növelése;
  • webhelyre látogatók számának megduplázása;
  • több bevétel szerzése.

A célok megfogalmazásában segít, ha a marketing stratégiád megtervezése során SMART célok kitűzésére törekedsz. Igyekezz egy fő célra koncentrálni, aminek elérésébe a lehető legtöbb energiát és figyelmet bele tudod rakni.

Fontos, hogy meglegyenek a megfelelő erőforrásaink a célok eléréséhez. Itt legfőképpen az anyagi erőforrásokra gondolok, vagyis a vállalkozásod pénzügyi helyzetére.

Ha gondosan megtervezed a költségvetésed, akkor választ tudsz adni erre a kérdésre: Mennyi pénzt költhetek el marketingre?

Miután ez mind megvan, rendelj a célokhoz KPI mutatókat, amelyek azok megvalósulását fogják mérhető formában közölni. Számos kulcsfontosságú teljesítménymutató létezik, amelyek közül csak néhány példát említek:

5.2. A célcsoport részletes megismerése

Egy marketing kampány csak akkor lesz sikeres, ha pontosan azoknak szól, akik a célközönséged részét képezik. Törekedj a célcsoportod minél részletesebb vizsgálatára.

Az ideális vevő konkrét jellemzőkkel rendelkezik, fizetőképes, és legalább annyi van belőle, hogy folyamatos bevételt biztosítsanak a vállalkozásod számára.

Minden adatot szedj össze részletes kutatás során és készíts egy buyer persona profilt (vagy többet). Ingyenes buyer persona készítők: HubSpot és Uxpressia. Legyenek benne az alábbi jellemzők:

  • Demográfiai adatok: nem, kor, jövedelem, lakóhely, munkahely, karrierlehetőségek;
  • Fogyasztói viselkedés: vásárlási hajlandóság, célok, félelmek, nehézségek, vágyak;
  • Pszichológiai jellemzők: érdeklődési kör, hobbik, kommunikáció, személyiségjegyek;
  • Fogyasztói szokások: információszerzési stratégiák, internetezési szokások, vásárlási felületek.
Buyer persona - marketing stratégia

Ezeket az adatokat például megvizsgálhatod a Google Analytics mérőszámai által.

5.3. Versenytársak elemzése és piackutatás

Egyrészt fel kell térképezned egy SWOT elemzés segítségével, hogy milyen belső erősségei és gyengeségei vannak a cégednek, valamint milyen külső lehetőségek és veszélyek lesnek rád.

A külső makrokörnyezet elemzésére létezik a STEEP elemzés és a PESTEL elemzés. Nyugodtan válaszd azt, amelyik szimpatikusabb. Ezek a marketing stratégia minta készítése során a politikai, gazdasági, társadalmi, technológiai, természeti és jogi tényezőket vetik vizsgálat alá.

A versenytársak elemzése révén arra deríthetsz fényt, hogy miben vagy jobb a konkurenciánál, és miben kellene fejlődnöd.

Meghatározhatod azt az egyedi terméktulajdonságot (USP), amely a legnagyobb előnyt jelenti számodra a versenytársaiddal szemben.

5.4. Marketing rendszer létrehozása

Ez az a pont, amikor az összes marketing csatornád egy rendszerbe szerveződve összekapcsolódik. Több csatornán keresztül tudjuk elérni a fogyasztókat, és végigvezetni őket a vásárlás folyamatán.

  • Milyen reklámokkal vonzod be a vásárlók figyelmét?
  • Hogyan tudod felkelteni a célközönséged érdeklődését?
  • Miképp tudod növelni a beléd vetett bizalmat?
  • Hogyan tudsz eladni a célcsoportnak bármit?

Olyan marketing csatornákat válassz ki, amelyek relevánsak számodra és a célközönséged számára is. Például: közösségi média platformok, e-mail hírlevelek, fizetett hirdetések, affiliate marketing, SEO, tartalommarketing.

5.5. Marketing stratégia integrálása egy marketing tervbe

Meg kell határoznod, hogy az eddig kitűzött marketing célokat és a célcsoportodat hogyan fogod elérni:

  • Milyen erőforrások állnak rendelkezésedre?
  • Hogy állsz a határidőkkel?
  • Mely célokat szeretnéd elsőként elérni?
  • Pontosan milyen részfeladatokra osztod fel a marketing stratégia megvalósítását?

6. Összefoglaló

A marketing stratégia minden sikeres vállalkozás működésében kiemelkedő fontossággal bír. Tartalmazza egy cég értékajánlatát és a marketing mix elemeit.

Marketing tervek segítségével valósul meg egy teljes stratégia. A marketing stratégia készítés elemei a célok meghatározása, a célcsoport megismerése, a versenytársak elemzése, piackutatás, KPI mutatók kijelölése, rendszer létrehozása a marketingben, valamint a stratégia gyakorlatba ültetése.

Buyer persona készítés, tartalommarketing, 7P modell, PESTEL elemzés, SWOT elemzés – mind összekapcsolódik a marketing stratégia minta elemeként.

Hibát találtál? Írj nekünk az alábbi e-mail címre: szerk@kiszervezettmarketing.hu

7. Gyakran ismételt kérdések és válaszok

❓ Mit tartalmaz egy marketing stratégia?

A marketing stratégia egy cég értékajánlatát és a marketing mix elemeit tartalmazza.

❓ Mik a marketing stratégia készítés elemei?

SMART célok meghatározása, a célcsoport megismerése, versenytársak elemzése, piackutatás, KPI mutatók kijelölése, rendszerezés, a stratégia gyakorlati alkalmazása.

❓ Mi képezi részét a marketing stratégia mintának?

Buyer persona készítése, 7P modell, PESTEL és SWOT elemzés, tartalommarketing.

Oszd meg! Küldd el! Nyomtasd ki!

Facebook
LinkedIn
Email
Nyomtatás
Dávid Ádám

Dávid Ádám

Dávid Ádám vagyok, a Kiszervezett Marketing Kft. alapítója, az online marketing megszállottja.

150+ szöveges ötcsillagos ügyfélvéleményünkkel előrevetítjük, hogy milyen egy igazán profin megtervezett, ügyfélközpontú marketing ügynökséggel dolgozni.

A Kiszervezett Marketing 13x-os Marketing Diamond Awards-díjas ügynökség. Ezt a díjat a Magyar Marketing Szövetség ítélte oda számunkra, ami bizonyítja, hogy szakmailag kimagasló szolgáltatásokat nyújtunk az online marketing területén.

Büszkék vagyunk arra, hogy 2023-ban a Kiszervezett Marketing Kft. lett Az Év Marketing Nagykövete!

A Kiszervezett Marketing az a marketing ügynökség, amely nem olyan, mint a suszter és a cipője.

Ezt alátámasztja a 350+ szakmai blogcikkünk is, amelynek köszönhetően több mint 160.000 látogatónk van éves szinten a saját weboldalukon a Google Keresőből, fizetett hirdetések nélkül. Mindezt alig 1,5 év alatt értük el.

A megtervezett médiamegjelenésekkel folyamatosan ott vagyunk nagy hírportálok hasábjain a területünk szakértőjeként. Párat kiemelve: penzcentrum.hu, hirado.hu, hrportal.hu, origo.hu, blikk.hu.

Azért lehetünk Google Partnerek, mert rendelkezünk a Google által elismert szakértővel. Az ügyfeleink hirdetési kampányai kivétel nélkül minden esetben elérik a minimum 70%-os optimalizáltságot.

Tartottam már szakmai előadást több egyetemen online marketing témában, többek között: BME, BGE, ELTE, MATE, Óbudai Egyetem. Emellett a Magyar Marketing Fesztivál rendszeres előadójaként mutatom be a siker kulcsát a digitális térben.

Hogyan legyen vevőszerző weboldalam?

HOVÁ KÜLDHETJÜK AZ INGYENES E-BOOKUNKAT?

Ajánlatkérés

Ajánlatkérés

Ajánlatkérés

Ajánlatkérés

Ajánlatkérés

Ajánlatkérés

Ajánlatkérés

Ajánlatkérés

Ajánlatkérés

Készítettünk egy 5 részből álló videós útmutatót, hogy könnyen tudd telepíteni!

PLUSZ: Kuponkód az emailben, amivel -10% az első 3 hónapból!

Készítettünk egy 5 részből álló videós útmutatót, hogy könnyen tudd telepíteni!

PLUSZ: Kuponkód az emailben, amivel -10% az első 3 hónapból!

Készítettünk egy 5 részből álló videós útmutatót, hogy könnyen tudd telepíteni!

PLUSZ: Kuponkód az emailben, amivel -10% az első 3 hónapból!

Hogyan legyen vevőszerző weboldalam?

Töltsd le az e-bookot, és a megvalósítás menete is kristálytiszta lesz előtted.