A brandépítés lépcsőfokai, avagy a Láthatóság Létrája

Ismered a brandépítés lépcsőfokait, vagyis a Láthatóság Létráját? A Langmár Kommunikáció csapata minden szintjét bemutatja, és megtudhatod, hol tartasz!
Brandépítés

A brandépítés lépcsőfokai, avagy a Láthatóság Létrája

A brandépítés ott kezdődik, hogy kilépsz a névtelenségből és minden eszközzel azon vagy, hogy a környezeted, a célcsoportod és a versenytársaid megismerhessenek. Ám ez még a lépcső legalja, lényegében még csak most lépsz rá a Láthatóság Létrájára. Ideje megismerned az egyes fokokat és azt, hogy mely marketingeszközök segítenek Neked a különböző szinteken, illetve azok megugrásában!

A brandépítés állomásai és eszközei

1. szint: A Feltörekvő Szakértő

A brandépítés első állomása, amikor már kitörtél a saját kereteid közül, és szép lassan bontogatod a szárnyaidat. A kezdetek kezdetén még egy maroknyi csapat, főleg barátok, családtagok és ismerősök lesznek a „legnagyobb rajongóid”, de megnyugtatunk, hogy mindenki így kezdi. 

Ezen a szinten még nagyon sok marketingeszköz nincs is a zsebedben, talán csak a saját személyes Facebook- vagy Instagram-oldalad. Ha tudatosan haladsz a brandépítés útján, akkor nagyon hamar eljutsz a következő szintre.

2. szint: A Helyi Hős

Talán a legizgalmasabb szint, amikor Helyi Hőssé válsz, hiszen akkor teljesen hátrahagyod a „szűk cipőt”, és egy sokkal nagyobb célközönség felé veszed az irányt. Ezen a szinten jobbára még a lakóhelyeden és annak környékén ismerik meg a neved, megkötöd az első szerződéseket az üzleti partnerekkel, és a helyi lakosság is aktívan érdeklődik irántad.

Ebben a szakaszban „gyújtod be” leginkább a marketingeszközöket:

  • Elkészül a saját weboldalad, webáruházad.
  • Elindítod az üzleti profilodat a Facebookon és az Instagramon.
  • A szakmádat érintő blogcikkeket teszel közzé.

A Hely Hős szint az egyik legaktívabb lépcső a brandépítésben, hiszen itt kezdődik el igazán a kommunikációs munka.

3. szint: Az Új Csillag

Új Csillagként kinyílnak a regionális határok, és elkezdődik a „hódítás”. Lassanként le tudod cserélni az irodádat egy nagyobbra, vagy új telephely után nézhetsz. Jócskán lesznek hűséges ügyfeleid és partnereid, akikre mindig számíthatsz, és a brandépítés alapvetésként épül be a céges működésedbe. Egyértelművé válik számodra, hogy a kommunikációt minden körülmények között fenn kell tartani, a terjeszkedésnek ez a legfőbb eszköze.

Ekkor már bátran nyúlhatsz a PR-hoz, hiszen az eddig elért eredményeid, a céges múltad mind-mind olyan értékek, amelyeket nem szabad titokban tartani. Megcélozhatod a nagyobb online felületeket, de a tv-t és a rádiót is segítségül hívhatod.

4. szint: A Rocksztár

A brandépítés ezen szintjén, a Láthatóság Létrájának negyedik fokán országos ismertségre teszel szert. Lényegében a nemzeti piacon megkerülhetetlen vagy, a versenytársak árgus szemekkel lesik minden tevékenységedet. Játszi könnyedséggel tudod magad mellé csábítani a prémium ügyfeleket, és további hűséges vásárlókat gyűjthetsz magad köré. Némely esetben akár regionális piaci áralakító szereped is lehet.

Ezen a szinten a célközönségednek érdekes közösségi média felületeken kötelezően ott van a helyed, és még inkább előtérbe kerül a PR. Ilyenkor már szintet lehet lépni, a nagyobb tv-s, rádiós és online médiafelületek kapkodni fognak a jó történetedért.

5. szint: A Globális Uralkodó

A brandépítés csúcsa, a Láthatóság Létrájának utolsó foka, amikor Globális Uralkodóként jelensz meg. A piacodat érintő változásokban fontos szereped van, kikerülhetetlen része vagy a szakmádnak. Ármeghatározó szereped rendkívüli, a köztudatban is folyamatosan jelen vagy.

Ezen a szinten a marketing minden eszköze szolgálja az ügyedet. Az online lehetőségek széles tárházát birtoklod, és a PR számodra külön részleg a marketing osztályon.

Brandépítés apró lépésekben

Ahogy láthatod, a brandépítés szintjei egymásra épülnek, és bármely fokozat kihagyása lényegében lehetetlen küldetés. De nincs is ezzel semmi baj, hiszen a repülőgép-pilóták is először szimulátoron kezdik a gyakorlást, és csak a kötelező szintek elvégzése után bíznak rájuk egy teljes utasszállító gépet. 

A brandépítéshez is ehhez hasonló fokozatosság szükséges. Tehát még nem tudunk Neked jó PR-cikket csinálni, hogyha nincs meg hozzá a kellő szakmai múltad, és nem jártad meg legalább a Feltörekvő Szakértő, illetve a Helyi Hős szintet. Onnantól viszont kinyílhat előtted a világ.

Ha úgy érzed, hogy már szorít a Helyi Hős „kabátja”, vagy már továbblépnél az Új Csillag szerepből, akkor a PR-csomagjainkkal meg tudod ugrani a Láthatóság Létrájának következő szintjét.

A cikk szerzője: Nagy Lehel

Weboldal: www.langmar.hu

Oszd meg! Küldd el! Nyomtasd ki!

Facebook
LinkedIn
Email
Nyomtatás
Picture of Dávid Ádám

Dávid Ádám

Dávid Ádám vagyok, a Kiszervezett Marketing Kft. alapítója, az online marketing megszállottja.

160+ szöveges ötcsillagos ügyfélvéleményünkkel előrevetítjük, hogy milyen egy igazán profin megtervezett, ügyfélközpontú marketing ügynökséggel dolgozni.

A Kiszervezett Marketing 13x-os Marketing Diamond Awards-díjas ügynökség. Ezt a díjat a Magyar Marketing Szövetség ítélte oda számunkra, ami bizonyítja, hogy szakmailag kimagasló szolgáltatásokat nyújtunk az online marketing területén.

Büszkék vagyunk arra, hogy 2023-ban a Kiszervezett Marketing Kft. lett Az Év Marketing Nagykövete!

A Kiszervezett Marketing az a marketing ügynökség, amely nem olyan, mint a suszter és a cipője.

Ezt alátámasztja a 470+ szakmai blogcikkünk is, amelynek köszönhetően több mint 275.000 látogatónk van éves szinten a saját weboldalukon a Google Keresőből, fizetett hirdetések nélkül. Mindezt alig két év alatt értük el.

A megtervezett médiamegjelenésekkel folyamatosan ott vagyunk nagy hírportálok hasábjain a területünk szakértőjeként. Párat kiemelve: penzcentrum.hu, vg.hu, hrportal.hu, origo.hu, blikk.hu, metropol.hu.

Azért lehetünk Google Partnerek, mert rendelkezünk a Google által elismert szakértővel. Az ügyfeleink hirdetési kampányai kivétel nélkül minden esetben elérik a minimum 70%-os optimalizáltságot.

Tartottam már szakmai előadást több egyetemen online marketing témában, többek között: BME, BGE, ELTE, MATE, Óbudai Egyetem. Emellett a Magyar Marketing Fesztivál rendszeres előadójaként mutatom be a siker kulcsát a digitális térben.

Hogyan legyen vevőszerző weboldalam?

HOVÁ KÜLDHETJÜK AZ INGYENES E-BOOKUNKAT?

Ajánlatkérés

FONTOS1: Mindössze 60 másodperc az ajánlatkérés!
FONTOS2: Töltsd ki 100%-ra a kapcsolatfelvételt, csak abban az esetben kapjuk meg az ajánlatkérésed!
Szuper kezdés! Folytasd, már csak két apró lépés van hátra!
Nagyszerű! Még egy utolsó lépés, és minden kész az ajánlatkéréshez!

Töltsd le az e-bookot, és a megvalósítás menete is kristálytiszta lesz előtted.

Készítettünk egy 5 részből álló videós útmutatót, hogy könnyen tudd telepíteni!

PLUSZ: Kuponkód az emailben, amivel -10% az első 3 hónapból!

FONTOS1: Töltsd ki 100%-ra a kapcsolatfelvételt, csak abban az esetben kapjuk meg az ajánlatkérésed!
FONTOS2: Mindössze 60 másodperc az ajánlatkérés!